Évek óta edzőként dolgozom, így fontos számomra a test működése, a jobb közérzet elérése, az alakformálás. Sokszor találkoztam edzések során az izomfáradsággal, apró húzódásokkal, rándulásokkal. Mindig is érdekelt az, hogy hogyan lehetne a regenerációt gyorsítani, a közérzetet jobbá tenni. Már évek óta foglalkoztam masszázzsal, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a hatásosságáról, annak ellenére, hogy akkor még abszolút tanulatlanul, csak az érzékeimre hagyatkozva próbáltam segíteni az embereken. Aztán elkezdtem többre vágyni. Fontosnak tartottam, hogy pontosan megtanuljam a masszázs fogásait egyrészt azért, hogy még hatékonyabbá tegyem munkámat, illetve hogy semmiképp se okozzak kárt a tudatlanságommal. Így jelentkeztem gyógymasszőrnek és sportmasszőrnek, mivel mindkét területet fontosnak tartottam.
Hamár masszázs, akkor a kényeztetés is fontos! A gyógymasszőri végzettségem mellett elvégeztem a wellness, alakformálás masszázsokkal kapcsolatos képzéseket is.
Mivel a keleti kultúrák közel állnak hozzám, ezért örömmel vetettem bele magam a bambusz-masszázs, a reflexológia, a lávakő masszázs rejtelmeibe. A modern masszázsfogásokat szívesen vegyítem a tradicionális masszázsok elemeivel. Sokszor belecsempészem az alakformáló vagy svédmasszázsba a bambusz-masszázs vagy a reflexológia egyes elemeit.
Az aromaterápia fontossága, illetve a helyesen megválasztott illoolajok, masszázskrémek használata nagyban fokozza az elérni kívánt hatást! Kihasználva a növények természetes gyógyító, fájdalomcsillapító, nyugtató, frissítő hatását, még hatékonyabbá teszem kezeléseimet.
A masszázs egyik fontos része a jó technika elsajátítása, de ez nem ér semmit anélkül, ha nem szeretjük azt csinálni amit csinálunk. A masszázst nem lehet rutinból csinálni, minden egyes emberre rá kell hangolódni, meg kell találni a kapcsolatot a testével és az érzékeivel egyaránt. A masszázs folyamán az energiák áramlása talán még fontosabb, mint az izmok, izületek megmozgatása. A folyamatos pozitív visszajelzések azt mutatják, hogy ezt a szeretetet sikerül átadnom eddigi masszázsaim során. Kezeléseim után vendégeim elazultan, kipihenten, feltőltődve távoznak.
Ha szeretnéd kipróbálni masszázsaim egyikét, hívj (06 20 598 19 04), vagy keress meg emailben (wmnora@anaheim.hu)
Maracskó Nóra
gyógymasszőr

